A diákmunkám során hasznos beszerzési tapasztalatot szereztem

Már lassan egy éve dolgozom egy kohászati cégnél, irodai asszisztensként. Ez egy igen kis vállalkozás, szerencsére nem vagyunk sokan, én vagyok itt az egyetlen diák. Hát igen, ugyanis még nem fejeztem be az egyetemet, de mivel már nem sok órám van, szerettem volna elhelyezkedni egy olyan cégnél, aminek köze is van ahhoz, amit tanulok. Anyagmérnöki alapszakon tanulok és úgy gondoltam, egy kohászattal foglalkozó cég tökéletes megalapozása a műszaki karrieremnek. Egy diákszövetkezeten keresztül akadtam rá a melóra és azonnal lecsaptam rá. Igaz, mivel még nincs meg a diplomám, ezért nagyon komoly feladatokat nem kaptam, bár legutóbb egy egész jó kis beszerzést kellett intéznem. Argon palackot kellett vásárolnom. Hogyan is működik ez nálunk? Azt most el is mesélem.

Történt úgy, hogy a főnököm egyik reggel bejött hozzánk az irodába és egyenesen az én asztalomhoz sétált. Gondoltam, hogy valami új feladattal akar megbízni, de mikor meghallottam, mit kell majd csinálnom, kissé elszomorodtam. Miután kiment, a mellettem ülő munkatársam, Karcsi látta rajtam, hogy nem buzdultam fel igazán. “Ugyanmár, a beszerzés is a cég működésének a része! Ezt is meg kell ismerned és hidd el, a partnerünk nagyon király, nem lesz vele problémád. – mondta. Ez kicsit megnyugtatott. Másnap délelőtt neki is álltam a munkának. Karcsitól megkaptam annak a partnernek az elérhetőségeit, akitől eddig is rendeltünk már argon palackokat. Ez a cég a Respect Media Kft., akiknek a telephelyük Vácon, a Gödöllői úton van. Hiába jártam életemben először a honlapjukon, könnyen megtaláltam, hol van az argon palack. 6 darab 50 literes palackot kellett rendelnem, ennek ellenére a végösszeg igen olcsónak tűnt, budapesti kiszállítással együtt is. Felhívtam a honlapon található telefonszámot és elmondtam az igényeinket. Azt az ígéretet kaptam, hogy napokon belül szállítják a kért mennyiséget a cégünk címére. “Ez gyorsan ment.” – gondoltam magamban. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyedén megy ez a dolog.

Az oldalon egyébként tök jól le van írva, milyen palackokat árulnak és hogy működik náluk a rendelés. Igazán barátságos hangvételű szövegezése van, szerintem ez nagyon jó, így a vásárló nem érzi magát annyira kívülállónak. Én ettől féltem, hogy hiába tanultam annyi évet az egyetemen, egy ilyen komolyabb beszerzés azért nem játék. Nem mindegy, hogy az ember milyen palackot rendel, végzetes is lehet a tévedés. Én mondjuk szerencsére kaptam megfelelő instrukciókat, így “felfegyverkezve” eshettem neki a rendelésnek, de szerencsére ez a partner nagyon korrekt, a telefonban is kedvesek voltak velem és az ígért időpontra meg is érkezett hozzánk a 6 db palack. Azokkal semmi probléma nem volt, a főnököm vette át, mert én épp ebédszüneten voltam. Mikor visszamentem, egy hátveregetéssel fogadott és annyit mondott: “Legközelebb is rád bízzuk ezt a melót!” Jól esett a dícséret, remélem ha lediplomáztam, állandósítanak is, nem szeretném itt hagyni ezt a király helyet.